Közös állásfoglalás a közbeszerzési törvény alapelveivel kapcsolatban

Az MKIK, az MMK és az ÉVOSZ (továbbiakban együtt: Javaslattevők) saját szervezeti kereteiken belül közbeszerzési munkabizottságot hoztak létre és működtettek a közbeszerzések szabályozásával kapcsolatos kérdések vizsgálatára. A Bizottság tevékenysége - a Miniszterelnökség kezdeményezésére az MKIK szervezésében folytatott konzultációk keretében - jelentős segítséget biztosított a közös állásfoglalás kialakításához.

A Javaslattevők fontos feladatuknak tekintik annak elősegítését, hogy a hazai közbeszerzés rendszere - mint a gazdaság teljesítőképességét, a piaci szereplők versenyképességét, valamint az üzleti morál állapotát befolyásoló jelentős intézmény - jól működjék.

A javaslattevők úgy vélik, hogy a közbeszerzés.....

A teljes anyag innen letölthető.

 

Directory 2015

Huszonötödik alkalommal jelent meg az ÉVOSZ tagszervezetek tárgymutatóval bővített, magyar-német-angol nyelvű név- és címjegyzéke, új belső elrendezéssel és új borítóval a DIRECTORY’2015 című kiadvány.

Az ÉVOSZ megalakulásának 25. évfordulójáról készülő összefoglaló visszatekintés mellett valamennyi szervezet alapadata az abc szerinti felsoroláson túl megyénkénti bontásban is megtalálható a kiadványban.

A 2015. évre szóló jubileumi Directory az ÉVOSZ ünnepélyes évzáró találkozójára jelent meg.

 

Javaslatok a Közbeszerzési Törvény módosításának koncepciójához

(az ÉVOSZ elnöksége 2014. október 1-jén tárgyalta)

Az ÉVOSZ szakértői a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Közbeszerzési Törvény módosítását előkészítő munkabizottság tagjaként fogalmazták meg a jogszabályalkotó munkához kapcsolódó koncepcionális elgondolásaikat. A javaslatok megfogalmazásakor a gyakorlati tapasztalatokból kiindulva tekintettel voltak:

- az Európai Parlament és Tanács 2014/24/EU irányelveire (2014. február 26.)

- a ma hatályos magyar Közbeszerzési Törvény és végrehajtási rendelete alkalmazásának tapasztalataira

- az ÉVOSZ 2014. május havi súlyponti problémákra tett megoldási javaslataira

- az új EU támogatási-pénzügyi időszakra (2014-2020) vonatkozó kormányzati forrás-felhasználási tervekre, a prioritások érvényre juttathatóságára

A javaslatok koncepcionális megfogalmazását elsődlegesen az építési-beruházási beszerzésekre a magyar Közbeszerzési Törvény felépítését követve az alábbiakban foglaljuk össze...

A teljes anyag ide kattintva letölthető

 

Szárazépítési Nívódíj

A Szárazépítő Tagozat elnöksége arról határozott, hogy a korábban évente egy alkalommal meghirdetett Szárazépítési Nívódíj Pályázat meghirdetési rendjét módosítja. Az építőipart érintő válság következtében ugyanis a szárazépítési projektek száma is jelentősen visszaesett, és emiatt egy–egy megadott időpontig csak kevés pályamű érkezett be.

Azonban annak érdekében, hogy a kimagasló műszaki színvonalon megvalósított szárazépítési projektek a továbbiakban is részesülhessenek elismerésben, a Tagozat elnökségének határozata értelmében a Szárazépítési Nívódíj Pályázat meghirdetése folyamatos lesz. Ez azt jelenti, hogy amikor egy kivitelező az általa megvalósított projektet Nívódíjra érdemesnek tartja, akkor a mellékelt pályázati kiírás értelmében benyújthatja pályázatát. A bírálóbizottság azt követően egy maghatározott időn belül értékeli a pályaművet. Amennyiben a pályázat a megkívánt minőségi szintet eléri, abban az esetben a pályamű Szárazépítési Nívódíjban részesülhet.

A pályázati kiírás innen letölthető, várjuk a pályázatok beérkezését.