Az építőipariszakképzés és felnőttképzésterületén súlyos probléma a gyakorlati oktatás nem megfelelő helyzete. Anéhány éve bevezetett duális képzés számos kedvező hatás mutat, azonban az építőipari szakmák esetében nem biztosítható, hogy a tanuló egy vállalkozásnál teljes körűgyakorlati képzésben részesüljön. A segédmunkások számának robbanásszerű megnövekedése pedig gyors képzési beavatkozást sürget.
Az építőipart szezonális munkavégzés jellemzi, a kivitelezési munkák helyszíne folyamatosan változik,a cégek munkaellátottsága a rendelés-állományingadozása miatt előre nehezen kiszámítható. Mindezek következtében azépítőipari szakképzés, és ezen belül a gyakorlati képzés megvalósításának, illetve ütemezésének igénye és módja is jelentősen eltér a más ágazatok képzési igényeitőlés oktatási gyakorlatától. Azállandó helyszínen, gyárakban, műhelyekben, vagy bizonyos szakmák esetében egy-egykkv-nál(pl. fodrász, kozmetikus, fényképész)történő munkavégzés esetén, az üzemen belüli képzésa megfelelőforma. Az építőiparbanazonbana munkavégzés a telephelyektől távol, állandóan változó helyszínen történik, ráadásuk a néhány fős vállalkozások többsége egy-egy feladat végzésre specializálódik, így ezeknél a vállalkozásoknál nincs mód arra, hogy a tanuló szakmája minden részterületével találkozzon és azt készségszinten el tudja sajátítani.
Az építőipari szakmák estében a fenti okok következtében a Nyugat-Európai duális képzési rendszerekben mindenütt megtalálhatóak az üzemek feletti gyakorlatiképzőközpontok. Feladatuka gyakorlati alapkompetenciák elsajátításának, begyakorlásának biztosítása, míg a munkahely feladata a valós munkahelyi tapasztalatok megszerzésének biztosítása. Ennek megfelelően a tanulók elméleti képzését a szakiskola, míg gyakorlati oktatásukat a vállalkozás és az oktatási központ együttesen biztosítják.
Az építőipari szakmákat oktató szakközépiskolák és szakgimnáziumok tanműhelyei többségében korszerűtlenek, a gyakorlati oktatók bére alacsony.
Az építőipari gyakorlati szakképzés intézményrendszere rendkívül szétaprózódott. Mintegy 90 helyen folyik gyakorlati képzés, miközben a tanulók száma az építőipari szakmákban országosan nem éri el a 10.000 főt. Számos iskolában a jelentkezők hiányában nem tudnak évente új tanulócsoportot indítani. A szakiskolai gyakorlati oktatás jelenleg pazarlóan, és ennek ellenére alacsony színvonalon valósul meg.
Az építőipari szakmák gyakorlati oktatásánakeredményességét jelentősen megnövelné, ha amunkahelyi gyakorlat a szakképzés mindhárom évfolyamát lefedő tanműhelyi képzéssel egészülne ki, ami koncentráltan,egy-egy regionális gyakorlati képzőközpontban valósulna meg. Egy-egy regionális gyakorlati képzőközpont több szakiskola (szakközépiskola és szakgimnázium) tanulóinak gyakorlati oktatását tudná ellátni,ami jobb eszköz-és forráskihasználtságot, valamint az oktatók folyamatos óraellátottságát is biztosítaná.
A tanműhelygyakorlatok hét darab regionális képzőközpontbatörténő koncentrálásával kevesebb gyakorlati oktatóra lenne szükség, azonban a megfelelő szakmai felkészültségű és kvalitású gyakorlati oktatók alkalmazása esetén az ágazatban elfogadott bért is biztosítanikella számukra.
Az építőipari regionális képzőközpontok létesítését egységes elvek alapján,állami, kamarai és szakmai szervezetek közösirányításával lehet megvalósítani. Ezt a feladatot nem lehet az építési vállalkozókra hárítani. A közös képzőhelyek alulról történő szerveződése esetén ugyanis félő, hogy kaotikus és ellenőrizhetetlen folyamatok alakulnának ki, és ennek eredményeként ismét a megszüntetni kívánt, döntően piaci érdekeltségű főtevékenységű oktató cégekhez hasonló szervezetek jönnének létre.
Aszakképzési hozzájárulásból fenntartott, központi irányítással működő, gyakorlati képzőközpontokfeladata a gyakorlati alapkompetenciák oktatása, míg avállalkozások feladata a munkahelyi gyakorlat és munkatapasztalat megszerzésének biztosítása lenne.
A gyakorlati oktatás hatékonyabbátételének másik elengedhetetlen követelménye az elméletioktatás, valamint a munkahelyiés tanműhelygyakorlatok heti blokkokban történő bevezetése. Ez a képző intézményektől komoly szemléletváltást követel, azonban ajelenlegi gyakorlat, miszerint a tanuló hetente néhány napiszakiskolai elméleti képzés mellett néhány nap munkahelyi gyakorlaton vesz részt, se a tanuló, se az őt foglalkoztató vállalkozó számára nem előnyös. A tanuló ezalatta néhány nap alatt csak részleteibentud egy–egy munkafolyamatba bekapcsolódni, hiszen következő alkalommalcégemár más munkán, vagymás településen lévő munkahelyen dolgozik. A gyakorlatok jelenlegi ütemezése esetén a vállalkozó erre az egy-két napra csak ritkántudja tanulóját érdemi feladattal megbízni.
A regionális képzőközpontokban megvalósuló gyakorlati képzés egyúttal a tanulók nevelésének is fontos eszköze lenne. A központok kialakításhoz ugyanis megfelelő kollégiumi hátteret is biztosítani kell.
A regionális képzőközpontok a szakmai alapképzés mellett, az építési vállalkozókkal, valamint az építőanyag-gyártó cégekkel együttműködve, a felnőtt-továbbképzésben is tevékeny szerepet tudnak vállalni.
