Az építőipariszakképzés és felnőttképzésterületén súlyos probléma a gyakorlati oktatás nem megfelelő helyzete. Anéhány éve bevezetett duális képzés számos kedvező hatás mutat,  azonban az  építőipari  szakmák esetében  nem  biztosítható,  hogy  a  tanuló  egy vállalkozásnál teljes körűgyakorlati képzésben részesüljön. A segédmunkások számának robbanásszerű megnövekedése pedig gyors képzési beavatkozást sürget.

Az építőipart szezonális munkavégzés jellemzi, a kivitelezési munkák helyszíne folyamatosan változik,a cégek munkaellátottsága a rendelés-állományingadozása miatt előre nehezen kiszámítható. Mindezek következtében azépítőipari szakképzés, és ezen belül a  gyakorlati képzés megvalósításának, illetve ütemezésének igénye és módja is jelentősen eltér a más ágazatok képzési igényeitőlés oktatási gyakorlatától. Azállandó helyszínen, gyárakban, műhelyekben,  vagy bizonyos  szakmák esetében egy-egykkv-nál(pl. fodrász, kozmetikus, fényképész)történő munkavégzés esetén, az üzemen belüli képzésa megfelelőforma. Az építőiparbanazonbana munkavégzés a telephelyektől távol, állandóan változó helyszínen történik,  ráadásuk  a  néhány  fős  vállalkozások  többsége  egy-egy  feladat  végzésre specializálódik, így ezeknél a vállalkozásoknál nincs mód arra, hogy a tanuló szakmája minden részterületével találkozzon és azt készségszinten el tudja sajátítani.

Az építőipari szakmák estében a  fenti okok következtében a  Nyugat-Európai duális képzési rendszerekben  mindenütt  megtalálhatóak  az üzemek  feletti  gyakorlatiképzőközpontok. Feladatuka gyakorlati alapkompetenciák elsajátításának, begyakorlásának biztosítása, míg a munkahely feladata a valós munkahelyi tapasztalatok megszerzésének biztosítása. Ennek megfelelően a  tanulók  elméleti  képzését  a  szakiskola,  míg  gyakorlati  oktatásukat  a vállalkozás és az oktatási központ együttesen biztosítják.

Az  építőipari  szakmákat  oktató  szakközépiskolák  és  szakgimnáziumok  tanműhelyei többségében korszerűtlenek, a gyakorlati oktatók bére alacsony.

Az építőipari gyakorlati szakképzés intézményrendszere rendkívül szétaprózódott. Mintegy 90 helyen folyik gyakorlati képzés, miközben a tanulók száma az építőipari szakmákban országosan nem éri el a 10.000 főt. Számos iskolában a jelentkezők hiányában nem tudnak évente új tanulócsoportot indítani. A szakiskolai gyakorlati oktatás jelenleg pazarlóan, és ennek ellenére alacsony színvonalon valósul meg.

Az építőipari szakmák gyakorlati oktatásánakeredményességét jelentősen megnövelné, ha amunkahelyi  gyakorlat  a  szakképzés  mindhárom  évfolyamát  lefedő  tanműhelyi képzéssel egészülne ki, ami koncentráltan,egy-egy regionális gyakorlati képzőközpontban valósulna  meg. Egy-egy  regionális  gyakorlati  képzőközpont  több  szakiskola (szakközépiskola és szakgimnázium) tanulóinak gyakorlati oktatását tudná ellátni,ami jobb eszköz-és  forráskihasználtságot,  valamint  az  oktatók  folyamatos  óraellátottságát  is biztosítaná.

A  tanműhelygyakorlatok hét  darab regionális képzőközpontbatörténő  koncentrálásával kevesebb gyakorlati oktatóra lenne szükség, azonban a megfelelő szakmai felkészültségű és kvalitású gyakorlati oktatók alkalmazása esetén az ágazatban elfogadott bért is biztosítanikella számukra.

Az építőipari regionális képzőközpontok létesítését egységes elvek alapján,állami, kamarai és szakmai szervezetek közösirányításával lehet megvalósítani.  Ezt  a  feladatot  nem  lehet az építési vállalkozókra hárítani. A közös képzőhelyek alulról történő szerveződése esetén ugyanis  félő,  hogy  kaotikus  és  ellenőrizhetetlen  folyamatok  alakulnának  ki,  és  ennek eredményeként ismét a megszüntetni kívánt, döntően piaci érdekeltségű főtevékenységű oktató cégekhez hasonló szervezetek jönnének létre.

Aszakképzési  hozzájárulásból  fenntartott, központi  irányítással  működő,  gyakorlati képzőközpontokfeladata a gyakorlati alapkompetenciák oktatása, míg avállalkozások feladata a munkahelyi gyakorlat és munkatapasztalat megszerzésének biztosítása lenne.

A gyakorlati  oktatás hatékonyabbátételének  másik elengedhetetlen követelménye  az elméletioktatás,  valamint  a  munkahelyiés tanműhelygyakorlatok heti blokkokban történő bevezetése. Ez a képző intézményektől komoly szemléletváltást követel, azonban ajelenlegi gyakorlat, miszerint a tanuló hetente néhány napiszakiskolai elméleti képzés mellett néhány nap munkahelyi gyakorlaton vesz részt, se a tanuló, se az őt foglalkoztató vállalkozó számára nem  előnyös.  A  tanuló ezalatta  néhány  nap  alatt csak  részleteibentud   egy–egy munkafolyamatba bekapcsolódni, hiszen következő alkalommalcégemár más munkán, vagymás településen lévő munkahelyen dolgozik. A  gyakorlatok jelenlegi ütemezése esetén a vállalkozó erre az egy-két napra csak ritkántudja tanulóját érdemi feladattal megbízni.

A  regionális  képzőközpontokban  megvalósuló  gyakorlati  képzés  egyúttal  a  tanulók nevelésének is fontos eszköze lenne. A központok kialakításhoz ugyanis megfelelő kollégiumi hátteret is biztosítani kell.

A regionális képzőközpontok a szakmai alapképzés mellett, az építési vállalkozókkal, valamint az  építőanyag-gyártó  cégekkel együttműködve, a  felnőtt-továbbképzésben  is  tevékeny szerepet tudnak vállalni.