A  lakásépítések  kormányzati  ösztönzése,  az  engedélyezési  eljárások  gyorsítása  és egyszerűsítése mellett kiemelt figyelmet kell fordítani az új építésű lakások költségtakarékos megvalósítására.

Az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló jogszabály (OTÉK) korábbi módosítása arra az esetre, hogyha egy építési telken négy vagy több lakást helyeznek el, lakásonként  1,5  személygépkocsi  elhelyezésének  biztosítását  írta  elő.  Rövid idő  alatt bebizonyosodott, hogy a gépjárműtárolási problémákhoz ez a megoldás érdemben nem járult hozzá, miközben erőteljesen megdrágítja a többlakásos lakóépületek megépítésének a költségét, területeket vonva el nagyobb számú lakások és azokat kiszolgáló közösségi helyiségek kialakításától.

Az ÉVOSZ indokoltnak tartja a vonatkozó jogszabály, az OTÉK felülvizsgálatát és az egy lakás-egy garázs szabályozásra való visszaállást.

A javaslat lényege, hogy a települések helyi építési szabályzata a négy, vagy attól több lakás építésénél kötelezően legfeljebb egy személygépkocsi elhelyezését írhassa elő.
Természetesen ez nem gátolja azt, hogy ha a megrendelő,az ingatlanfejlesztő ettől több személygépkocsi elhelyezését szeretné biztosítani, akkor azt meg is tehesse.