Fenti címmel jelent meg elemzés Oliver Stock közgazdász és történész tollából a Focus német gazdasági hetilap online kiadásában, a 2026. január 4-ei számban.
A szerző hivatkozik Andrea Nahlesnek, a Szövetségi Munkaügyi Ügynökség vezetőjének 2025. decemberi sajtótájékoztatójára, amelyben többek között elhangzott, hogy Németországban 19 százalékkal kevesebb a betöltetlen álláshely, a vállalatoknál csökken a termelés, hanyatló ágban van a szakemberképzés.
A szerző szerint a német munkaerőpiac nem átmeneti kizökkenés, hanem egy józan helyzetfelmérés előtt áll. Aki még mindig szakemberhiányról beszél, az vagy nem olvasta a legutóbbi statisztikai adatokat, vagy nem tudja azokat értelmezni. A munkaerőpiacon érezhetően semmi sem mozdul: nincs lendület, nincs kilátás a helyzet jobbulására. Ha még egy szociáldemokrata is (Andrea Nahles), akinek szakmai pályafutását a munkába vetett hit jellemzi, így beszél, akkor ez nem riogatás. Hanem szomorú ténymegállapítás.
A német munkaerőpiac jelenleg nem átmeneti cikluson megy keresztül. Németország ugyan még mindig dolgozik, de másképp. Kevésbé stabilan, kevésbé koncentráltan. Mint egy motor, amely ugyan működik, de már nem húz rendesen. A jó hír csupán annyi, hogy nincs tömeges munkanélküliség. Az üres álláshelyek száma egy év alatt 19 százalékkal, körülbelül egymillióra csökkent. 150 000 munkahely szűnt meg, ez pedig komoly figyelmeztetés arra, hogy közeleg egy nagyobb lavina.
Még három évvel ezelőtt is egy állás életbiztosításnak számított. A vállalatok kétségbeesetten kerestek munkavállalókat, és szinte mindenkit elfogadtak, aki csak valamennyire is megfelelt. A képesítés másodlagos volt. 2022-ben a vállalatok több mint kétmillió betöltetlen álláshelyet jelentettek. Ma ebből nem sok maradt. Az ipari termelés lelassult, a kis- és középvállalkozások leépítenek, a nagyvállalatok álláshelyeket szüntetnek meg. Ma már nem a jelenre, hanem csak majd a jövőre nézve keresnek munkaerőt, vagy egyáltalán nem is keresnek.
Ezzel párhuzamosan szűkül azoknak a köre, akikből a jövőre nézve lehetne meríteni. 25 éve nem volt ilyen kevés képzésben részt vevő ember, ami nem demográfiai véletlen, hanem felfogásbéli probléma. Sokan már nem a jólét előfeltételének tekintik a munkát, hanem azt zavaró tényezőként. E felfogás következményei ugyan késleltetve hatnak majd, de már ma egyértelműen láthatók.
A puszta számok elgondolkodtatóak. 2024-ben Németországban 61,4 milliárd munkaórát teljesítettek, ennyit még soha korábban. Ez fejenként 1036 órát jelent évente. Nemzetközi szinten ez ugyanakkor csak az alsó kategóriának számít. Csak Franciaországban és Belgiumban dolgoznak még kevesebbet. Olyan országok, mint Csehország, Magyarország vagy Új-Zéland, jelentősen felülmúlják ezt az értéket. Ez a mai helyzet.
Problémát mindez akkor jelent, ha a kevesebb munkát nem kompenzálja a nagyobb termelékenység. Pontosan ez történik jelenleg Németországban. A termelékenység stagnál. Az egy munkaórára jutó hozzáadott érték Németországban körülbelül 97 dollár, az Egyesült Államokban pedig körülbelül 110 dollár. A németek kevesebbet dolgoznak, ezáltal kevesebbet is termelnek. A tudásalapú gazdaság régi ígérete, hogy kevesebb idő alatt több eredményt lehet elérni, már nem állja meg a helyét. Legalábbis nem Németországban és nem most, miközben pedig változatlanul folynak az erről szóló eszmecserék, mintha a jólét tartós állapot lenne. Négy napos munkahétről, célkitűzésekről és értelmezési kérdésekről szólnak a viták, ami persze legitim dolog, egyben azonban meglehetősen kockázatos, ha a gazdasági alap közben erodálódik. A magas bérek stagnáló termelékenység mellett nem jelentenek előrelépést.
Németország olyan országnak tűnik, amely hozzászokott a sikerhez. Magasak az elvárások, miközben csökken az elkötelezettség arra, hogy ezért meg is kell dolgozni. Nagy viták vannak, csekély eredményekkel. Természetesen lehet beszélni a megtermelt javak arányos és igazságos újraelosztásáról, de közös minimális teljesítési hajlandóság nélkül mindez csak egy ködös háttérszínt jelent.
A szerző zárásképpen megjegyzi, hogy talán ez a munkaerőpiaci válság pontosan az, amire most szükség van. Nem összeomlás, hanem újraindítás. Emlékeztető arra, hogy a jólét nem természeti törvény. Hogy a termelékenység nem workshopokból származik, hanem az elkötelezettségből. Aki szinte mindenki másnál kevesebbet dolgozik és egyúttal hatékonyságából is veszít, ne csodálkozzon, ha egyszer kevesebb jut majd neki.
Összeállította: Mervai Péter
ÉVOSZ Németországi Vállalkozási Tagozat (IWTD)
