A kedvezményezett neve: Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége
A projekt címe: Kapacitásfejlesztés az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségénél
A szerződött támogatás összege: 116 964 554 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A projekt tartalmának bemutatása: A "Kapacitásfejlesztés az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségénél " című, projekt átfogó célja a magyar építésgazdaság vállalkozásait hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt képviselő ÉVOSZ, mint szociális párbeszédben részt vevő szervezet kapacitásának növelése és hatékony ágazati érdekképviseletének megerősítése. A pályázat megvalósítása során az ÉVOSZ ágazati szerepvállalása tovább erősödik, valamint a szakpolitikai és döntéshozatali folyamatok befolyásolásában is aktívabb szerepet tud vállalni. Az ÉVOSZ az építésgazdaságot érintő számos kihívás megoldásához kíván hozzájárulni a projekt megvalósítása által (pl. munkaerő-utánpótlás kérdése, az ágazatot jellemző lépéshátrány a digitalizációs szintben, a nemzetközi hálózatosodásnak és ismeretátadásnak gátat szabó nyelvi akadályok) a tagság további bővítésével.
Az átfogó cél elérése érdekében az ÉVOSZ a projekt során a tagszervezetek számára is képzést biztosít, három alkalommal nem képzési célú, szakmai rendezvényt szervez a tagság számára, emellett a projekt időtartama alatt kétszer a taglétszám növelését szolgáló népszerűsítő rendezvényt szervez.
A projekt által megvalósuló fejlesztések az ország hátrányosabb helyzetű régióira is pozitív hatással lesznek. A taglétszám növelését célzó események nyomán további, új tagok csatlakozása várható ezen régiókból, valamint a nem képzési célú, szakmai rendezvények közül is legalább egy valamely hátrányosabb helyzetű régióban kerül megrendezésre.
A projekt kezdete: 2024. december 1.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2027. november 30.
Projekt azonosító száma: GINOP_PLUSZ-3.2.3.-24-2024-00011
A kedvezményezett neve: Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége
A projekt címe: Az építőipari munkaerő kapacitások extenzív növelésének lehetőségei
A szerződött támogatás összege: 48 835 880 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A projekt tartalmának bemutatása: "Az építőipari munkaerő kapacitások extenzív növelésének lehetőségei" című, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és konzorciumi tagként a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) által megvalósuló projekt átfogó célja az építőipar munkaerő-piaci kihívásainak kezelése, rövid-, közép- és hosszútávú megoldási alternatívák megfogalmazásával a munkáltatók, valamint az ágazati döntéshozók számára. Az átfogó cél elérése érdekében a tervezett projekt keretében a közvetlen cél az építőipari munkaerő kapacitások extenzív növelési lehetőségeinek bemutatása. „A munkaerő-hiány lehetséges kezelési módjai” tématerületet feldolgozó projekt futamideje – 2020. szeptemberi kezdéssel – 15 hónap.
A projekt keretében az Építőipari Hazahívó Program 2021. november 11-én 18.00 órától Magyarország Müncheni Főkonzulátusán került megrendezésre, mely online is követhető volt.
Bővebben a Hazahívó Programról ITT olvashat.
A rendezvény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1316183838802150?ref=newsfeed
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2021.11.29.
Projekt azonosító száma: GINOP-5.3.5-18-2018-00038
A projektről megjelent cikkek:
Magyar Építéstechnika (2021/8-9): Az építőipari munkaerőpiac sajátosságai
Magyar Építéstechnika (2021/10): Foglalkoztatottság az építőiparban
Magyar Építéstechnika (2021/10): A szakemberképzés helyzete
Magyar Építéstechnika (2021/11-12): Munkavállalói jövedelmek alakulása az építőiparban
Magyar Építéstechnika (2021/11-12): Felsőfokú képzések felmérése
Projekt zárójelentése: Építőipari munkaerőpiaci helyzetjelentés és az ágazati folyamatok értékelése
A kedvezményezett neve: Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége
A projekt címe: Az építőipari munkaerő kapacitások intenzív növelésének lehetőségei
A szerződött támogatás összege: 39 631 000 Ft
A támogatás mértéke (%-ban): 100%
A projekt tartalmának bemutatása: "Az építőipari munkaerő kapacitások intenzív növelésének lehetőségei" című, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által megvalósuló projekt átfogó célja az építőipar munkaerő-piaci kihívásainak kezelése, rövid-, közép- és hosszútávú megoldási alternatívák megfogalmazásával a munkáltatók, valamint az ágazati döntéshozók számára. Az átfogó cél elérése érdekében a tervezett projekt keretében a közvetlen cél az építőipari munkaerő kapacitások intenzív növelési lehetőségeinek bemutatása. A "közösségi megoldások a gazdaságban („sharing economy”)" tématerületet feldolgozó projekt futamideje – 2020. márciusi kezdéssel – 12 hónap.
A "Munkaerőpiaci alkalmazkodóképesség fejlesztését célzó tematikus projektek" keretében befejeződött az ÉVOSZ GINOP 5.3.5-18-2018-00041 projektje. A projekt az aktuális munkaerőpiaci kihívás kezelését célzó megoldások kidolgozását és ehhez kapcsolódó intenzív kapacitásfejlesztést tűzte ki célul, melynek összefoglalása itt olvasható:
Elkészült az „ÉPÍTŐIPARI MUNKAERŐ KAPACITÁSOK INTENZÍV NÖVELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI” c. kutatási anyag zárójelentése, a hozzá kapcsolódó szakpolitikai ajánlatgyűjteménnyel.
A kutatást a GINOP-5.3.5-18-2018-00041 pályázat segítségével valósítottuk meg, mely olvasható az alábbi linkeken:
- magyar nyelven: Az építőipari munkaerő kapacitások intenzív növelésének lehetőségei
- angol nyelven: Opportunities for intensive increase of construction workforce capacities
A projekt befejezési dátuma: 2021.05.29.
Projekt azonosító száma: GINOP-5.3.5-18-2018-00041
A projektről megjelent cikkek:
Magyar Építéstechnika (2021/1-2: Az építőipari munkaerő-kapacitások intenzív növelésének lehetőségei
Magyar Építéstechnika (2021/3-4): Az ÉVOSZ felmérte, hogyan növelhetők az építőipari munkaerő-kapacitások
Magyar Építéstechnika (2021/3-4): Digitalizáció mint a munkaerő-kapacitás növelésének egyik eszköze
Magyar Építéstechnika (2021/5): Az építőipari munkaerő-kapacitások intenzív növelésének lehetőségei
2017. szeptember 1-től kezdődött a fenti projekt megvalósítása, mely 2019. február 28-ig tartott.
A projekt általános és közvetlen célja az építőiparban tevékenykedő munkáltatók és munkavállalók tájékoztatása, a tudatosság fejlesztése a munkavédelemmel, munkaegészségüggyel kapcsolatosan, a munkáltatói és munkavállalói elkötelezettség javítása volt.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) által vezetett konzorcium a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségével (MGYOSZ), az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetségével (ÉFEDOSZSZ) együtt valósítja meg a projekt célkitűzéseit, melyre négy helyszínen kerül majd sor: Debrecen, Kecskemét, Székesfehérvár, Zalaegerszeg.
Szakértőink:
- Arató Zoltán
- Balogh Katalin
- Dr. Bereczki Edit
- Perlaki Géza
- Somogyi Gyula
A projekt honlapja: www.nincsbaleset.hu
Online tanácsadás: https://www.nincsbaleset.hu/online-tanacsadas