Közzétette idei féléves gyorsjelentését a Közbeszerzési Hatóság. A számok bizakodásra adnak okot: a lefolytatott közbeszerzések összértéke elérte az 1630 milliárd forintot, ezzel a piac majdnem beérte a járvány előtti szintet. A közbeszerzések nagy nyertesei továbbra is a mikro-, kis- és középvállalkozások, melyek közel 1100 milliárd forintnyi összértékben nyertek tendereket az idei év első hat hónapjában. Az elmúlt két év azonos időszakához képest a közbeszerzési verseny tovább erősödött, így még hatékonyabbá vált a közpénzfelhasználás, hiszen eljárásonként átlagosan hét ajánlat száll versenybe egy-egy közbeszerzésben.

Több mint 20%-kal emelkedett 2021 első félévében a lefolytatott közbeszerzések összértéke (1630 milliárd forint) a tavalyi év azonos időszakához képest (1346 milliárd forint), így a piac a 2020-as, járvány miatti visszaesést követően megközelítette a pandémia előtti szintet (1670 milliárd forint 2019 első félévében).  A Közbeszerzési Hatóság idei első féléves gyorsjelentése szerint összesen 3.781 db közbeszerzési eljárást folytattak le hazánkban idén június végéig, mely meghaladja a tavalyi első félévben tapasztalt értéket (3.746 db). A Hatóság hirdetmény-ellenőrzési tevékenysége keretében  összesen 12.562 db hirdetményt dolgozott fel és ellenőrzött az első félévben.

A magyar gazdaság szerkezete és teljesítménye szempontjából pozitív tendencia idén is folytatódik, hiszen a gazdaság húzóerejét jelentő mikro-, kis- és középvállalkozások összesen 1095 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket, ami a teljes piac több mint kétharmadát jelenti értékben (67,2%), míg az eljárások darabszámát tekintve megközelíti a 87%-ot. Mindez azt jelenti, hogy a kkv-k által elnyert közbeszerzések összértéke közel 50 milliárd forinttal meghaladja a járvány előtti szintet.

A korábbi évekhez képest több mutatót tekintve is tovább erősödött a közbeszerzési piacon megvalósuló verseny, mely a közpénzek felhasználásának hatékonyságát biztosítja, és így az adófizetők érdekeit szolgálja. Az egyajánlatos eljárások számának és értékének aránya az utóbbi két év azonos időszakához képest csökkent, az összértéket tekintve a nemzeti eljárásrendben mindössze 6,4%-ot tett ki.

A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások (HNT) száma továbbra is alacsony szinten maradt, illetve tovább csökkent. A nemzeti eljárásrendben még az 1%-ot sem éri el ennek az eljárástípusnak az értékaránya (0,6%), míg a nagy összegű beszerzéseket magába foglaló, uniós eljárásrendben is csupán 2,9%-ot ér el a HNT-k összértékének hányada.

A Közbeszerzési Hatóság idei első féléves gyorsjelentésében külön kitér az építési beruházások  alakulásának vizsgálatára. Ez alapján az látható, hogy az idei első félévben megközelítette az 1000 milliárd forintot (955 milliárd forint) ezen beruházások összértéke, mely így arányait tekintve (42,1%) megelőzi az árubeszerzés (31%), és a szolgáltatás-megrendelés tárgyú (26,9%) közbeszerzéseket. 2020 azonos időszakához képest pedig mintegy 200 db eljárással több volt építési beruházásokhoz köthető, értékük pedig közel 200 milliárd forinttal haladta meg 2020 első félévének adatát.

„Az egész gazdaság teljesítménye szempontjából jó hír a közbeszerzési piac élénkülése, hiszen ezáltal több forrás áramlik a gazdaságba, nagyrészt a mikro-, kis- és közepes vállalkozásokhoz, mely jelentős lökést ad a koronavírus-járvány okozta visszaesést követően a gazdasági fellendülésnek. Ellenőrzési és edukációs tevékenységünknek, illetve a Közbeszerzési Döntőbizottság következetes bírságolási gyakorlatának is köszönhetően  a jogszerűség folyamatosan nő, a korrupciós kockázat pedig csökken” – emelte ki Dr. Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke.

A féléves gyorsjelentés ide kattintva letölthető.

Forrás: Közbeszerzési Hatóság