Az építési ágazatban a Szakképzési Stratégia végrehajtásához szükség van gyakorlati képzőközpontokra.
Az ágazati gyakorlati képzőközpont a tanműhelyi gyakorlat biztosítását látja el. Ideálisnak tartanánk a képzőközpontok regionális rendszerben történő kialakítását. Ésszerű összevonás, legalább megyei szintű csoportosítás mindenképpen szükséges. Az építőipari szakmacsoportban,húszszakmában, nappali képzésben jelenleg 76 intézményben összesen 5251 tanulót képeznek. Ez intézményenként átlagosan 69 tanulót jelent. Az építőipari szakképzés rendszerválás után kialakult intézménystruktúrája a jelenleginél négy-ötször nagyobb tanulólétszámot szolgálta ki. A demográfiai és a pályaválasztási trendek kedvezőtlen alakulás következtében azonban mára ez az intézményi struktúra túlméretezett, pazarló,és alacsony hatásfokú képzést biztosít.
A megfelelő színvonalú és eredményességű tanműhelyi gyakorlati képzés gazdaságosan és hatékonyan csak összevonással, több elméleti képzést végző intézményt kiszolgálva oldható meg. A tanműhelyekfenntartása akkor rentábilis, ha annak kihasználtsága, és az oktatókfoglalkoztatása is folyamatosan biztosított. Egy-egy gyakorlati képző-központnak egyadott centrum, vagy centrumok több elméleti oktatást végző szakiskolája tanulóinak gyakorlati képzését kell ellátnia.
A centrumok tagintézményei között sok a csakegy, vagy két szakmát oktató iskola. A szak-képzési stratégia azonban a szakiskolák 9., illetve a technikumok 9-10. osztályában szakmai alapképzés bevezetést tűzi ki célul. A szakmacsoportba tartozó egyes szakmákalap-fogásinak elsajátítása a jelenlegi szétaprózott iskolai struktúrában, megfelelő tan-műhelyek és felkészült oktatók hiányában teljes mértékben elképzelhetetlen.
Az ágazat sajátosságai alapján azépítőipari ágazati képzőközpontok létesítésétcsak felülről vezérelve, központilag meghatározottegységes képzési tematika és normák alapján, az ágazat képzési igényeinek figyelembevételével tartjuk elképzelhetőnek. A képzőközpontok létesítését megelőzően fel kell térképezni az egyes régiókban, megyékben rendelkezésre álló, meglévő adottságokat. Azaz a szakképzési centrum vagy egy vállalkozás rendelkezik-e a tanműhelyi képzéshez szükséges megfelelő infrastruktúrával? Melyek azok a meghatározó építőipari cégek, akik tevőlegesen részt tudnak, illetve részt kívánnak venni a központ alapításában, működtetésében és szakmai felügyeletében? Hogyan oldható meg a tanműhelyi képzést végző szakoktatók kiválasztása,alkalmazása és továbbképzése? A helyzetfelmérés elvégzésben az ÉVOSZ a tagvállalatai és a szakképzésicentrumok bevonásával szeretneközreműködni.
Az építési vállalkozókkal folytatott konzultáció alapján a gyakorlati képzőközpont létesítését megyénként egy vagy kétszakképzési centrum és az adott régióban működő egy vagy több nagyobb építési vállalkozás összefogásával látjuk célszerűnekelindítani, kialakítani. Aképzőközpontban történik a tanműhelyi képzés, a munkahelyi gyakorlatot pedig az alapító cégek, valamint a központtal együttműködő egyéb vállalkozások, kkv-k biztosítják.
A pályaválasztófiatalok és szüleikkörében a szakképzés, és ezen belül az építőipari szakmák kedvezőtlen megítélése általános társadalmi probléma, és ez Európa szerte fennálló jelenség. Ennek tükrében az építőipari szakember-utánpótlás képzésétnem lehet kizárólagosan az ágazat problémájának tekinteni, és ennek felelősségét sem lehet azérintett vállalkozásokra hárítani. Az építőipari szakmák megismertetését és népszerűsítését célzó tevékenységek, kampányok megvalósításra leginkább maguk az építési vállalkozások, illetve a létre-hozandó képzőközpontok lennének a legalkalmasabbak. Ehhez afeladathoz azonban a költségvetésnek a befizetett szakképzési hozzájárulás keretéből forrást kell a számukra biztosítani.
Amennyiben a szakoktatók bérét nem sikerül az ágazat bérszínvonalhoz igazítani, akkor a szakképzésben továbbra is fennmarad a mainehézhelyzet.
A szaktanárok és oktatók folyamatos, kötelező szakmai továbbképzését a gyakorlati képzőközponttal kapcsolatban álló építési vállalkozások és anyaggyártó cégek bevonásával lehet megoldani. Ebben az ÉVOSZ szervezést és koordinációt vállal.
Néhány építőipari szakma, pl. bádogos, tetőfedő, szárazépítő, kőfaragó,stb. esetében a szakember-utánpótlás országos szinten teljes mértékbenvisszaszorult vagy megszűnt. A pályaválasztás jelenlegi rendszerében a tanulólétszámban érdekelt szakiskoláka kisszámú jelentkezés esetén-a kérelmek más intézménybetörténő átirányítása helyett-egy másik szakma választására ösztönzika fiatalokat. Ezért a kisebb létszámú képzést igénylő szakmák oktatására a fenntartók és a szakmai szervezetek egyetértésével és jóváhagyásával az országban néhány, arra alkalmas képzőhelyet kell kijelölni.
A gyakorlati központokban töltött időszakra a tanulók kollégiumi elhelyezését is biztosítani kell. Az építőipari szakmát tanuló fiatalok többsége hátrányos helyzetű, vagy rendezetlen családi hátterű, elvált szülők gyereke. Számukra egy kulturált kollégium elhelyezés, illetve a megfelelő szociálpedagógiai nevelésa hátrányos helyzetükből, vagy a visszahúzó közegből való kiemelkedésüket, szociális felzárkózásukat nagymértékben elősegítené. Mindez az iskolaelhagyás mértékének csökkentésében is sokat segíthetne.
A szakképzési centrumok és az építési vállalkozók által működtetett képző-központok egyúttal a felnőttképzés és felnőtt-továbbképzés bázisául is szolgálhatnak.
