Már letölthető az elektronikus építési napló androidos mobilokra fejlesztett változata. Az alkalmazással a felhasználók okostelefonon vihetnek fel napi jelentéseket és eseti bejegyzéseket a kivitelezés helyszínén, a megrendelők pedig saját készülékükön bárhol, bármikor nyomon követhetik az építkezés fázisait. Az építésügyi fejlesztés a hagyományos E-építési naplóval szinkronban működve, a nyilvános tesztidőszak tapasztalatait felhasználva május 19-től segíti az építőipari szereplőket.

Az ingyenesen letölthető mobilnapló felépítése, hozzáférési hierarchiája és szabályai megfelelnek a hagyományos elektronikus építési napló szabályainak. Az egyelőre android operációs rendszerrel működő okostelefonokra – majd augusztustól iOS-re is – kifejlesztett alkalmazás célja, hogy számítógép vagy laptop nélkül bárhol, gyors hozzáféréssel, kis adatforgalommal, biztonságosan tegye elérhetővé az E-naplót. Új napló megnyitása, a törzsadatok felvétele és a fastruktúra kialakítása továbbra is csak asztali gépen vagy laptopon lehetséges, de a leggyakrabban használt, az építési folyamatot végigkísérő jelentések menet közben, akár az állványzatról is felvihetőek. A felület ugyanígy használható betekintésre; az építtetők számára jelentések és bejegyzések olvasása már mobiltelefonon is lehetséges, gyakorlatilag bárhol, bármikor.

 

Az alkalmazás letölthető ezen a linken, a részletes használati leírás ugyanitt, valamint az alkalmazás weboldalán is megtalálható.