Az ÉVOSZ NTP-SPEC-22-0079 számú Betonszerkezet-építő tehetséggondozó programja keretében április 13-15. között a budapesti, a győri, a nyíregyházi és a pécsi építőipari szakiskolák tizenöt tanulója DOKA zsalurendszerekkel ismerkedhetett meg.

Az első napon a Moratus szerkezetépítő cég BudaPart kivitelezési projektjébe nyerhettek betekintést: egy monolit vasbeton gerenda fenékzsaluzását nézhették végig, majd egy előregyártott attika falpanel daruzásában, elhelyezésében és rögzítésében vehettek részt.

A második napon a DOKA telephelyén a zsalurendszerek fajtáival, azok összeszerelésével, valamint a telephelyen végzett logisztikai és karbantartási munkákkal ismerkedtek meg.

A harmadik napon szintén a BudaPart volt a helyszín, ahol a DOKA Framax keretes falzsaluval egy "T" keresztmetszetű monolit vasbeton pillér zsaluzását végezték, majd egy már elkészült födémszerkezet szakszerű kizsaluzásában segíthettek a programban résztvevő diákok.

Köszönjük a Moratus Kft. és a DOKA szakembereinek támogatását.

 

  

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: Nyíregyházi SZC Inczédy György Szakképző Iskola és Kollégium