A Parlament által 2015. december hóban elfogadott törvénymódosításokat követően az építésügyi ágazatot érintő fontos határozatokat hozott a Kormány...
2016-01-05
Az ÉVOSZ által a Visegrádi Alaphoz „ A szárazépítő szakma oktatásának fejlesztése a V4 országokban ” címmel benyújtott pályázatát a bírálóbizottság...
2015-12-18
2015. december 11-én pénteken a Pécsi Tudományegyetemen kiosztották a Közel 0 energiafelhasználású családi házak tervezésére kiírt pályázat díjait....
2015-12-18
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) 2014. december 9-én (szerdán) 10 órától tartotta évzáró ünnepi közgyűlését. Program: Köszöntő...
2015-12-10
Eltérően értékelik az építőipar szeptemberi teljesítményét az MTI által megkérdezett szakértők, akik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)...
2015-11-13
(Összefoglaló) Az ÉVOSZ keresi annak lehetőségét és eszköztárát, hogy hogyan tudnak az építési vállalkozók közreműködni és közvetlenül maguk is...
2015-11-02
A Nemzetgazdasági Minisztérium megküldte véleményezésre "az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki...
2015-10-21
Az ÉVOSZ nagyra értékeli és továbbra is szorgalmazza, hogy az NGM – korábbi ígéretének eleget téve – számításokat végez a lakásgazdálkodás,...
2015-10-19
Az építőiparhoz kapcsolódó szakképesítésekben (Építészet szakmacsoport szakképesítései, valamint az Asztalos, a Központifűtés- és gázhálózat...
2015-10-14
Megalakult az ÉVOSZ Magasépítési Tagozata Megalakult az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) új, tizedik tagozata, a Magasépítési...
2015-10-09
A lakásépítések 27 százalékos általános forgalmi adójának (áfa) csökkentése a piac élénkítését és annak tisztulását is segítené – közölte az Építési...
2015-10-05
A 2015. évi minimális építőipari rezsióradíjról (Megjelent a 40/2015.(IX.14.) MvM rendelet a Magyar Közlöny 127. számában) A magyar építési piacon...
2015-09-15
A Magyar Közlöny 123. számában megjelent az 1567. sz. Kormányhatározat az építésügy átalakítását célzó intézkedési tervről és a hozzá kapcsolódó...
2015-09-09
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) kezdeményezi a kőműves és burkoló szakmák képzésének különválasztását. A két szakma 2012. évi...
2015-09-08
A FIABCI Magyar Tagozata (a Magyar Ingatlanszakmai Egyesület) az idén tizenhetedszer rendezi meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot. A...
2015-07-07
A magyar építőipari vállalkozások ausztriai tevékenységének bejegyzéséhez szükséges egy ún. építőmesteri kötelező felelősség-biztosítás meglétének...
2015-07-02
Az ÉVOSZ Az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer (EKÁER) működéséről szóló 5/2015. (II.27.) NGM rendelet mentességi szabályaival...
2015-06-30
A pályázati felhívás célja a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása külföldi kiállításokon és vásárokon való megjelenésben, árubemutatók és...
2015-06-22
Egyszerű és hatékony ügyintézés, egyablakos e-építésügy, egységes állami beruházás-módszertan, Balaton-törvény, az állami középület-állomány...
2015-06-15
Az építőiparban tevékenységet folytató szakmai érdekképviseletek és a szakszervezetek évek óta hagyományosan május végén – június első hetében...
2015-06-04